2014. február 6., csütörtök

Könyvajánló 4.

Jó rég volt már az utolsó könyves bejegyzés, ideje volt, hogy hozzak egy kis ajánlót.
Most a legutóbbi szerzeményemet szeretném pár mondatban bemutatni nektek. Először is körömmániásoknak KÖTELEZŐ ! Amúgy nem is tudom, hogy nevezhetem-e magamat annak, mert szeretem a lakkokat, a szép manikűröket, de a kivitelezésnél elég sokszor akadnak gondjaim, általában maradok a sima lakkozásnál :) Na, de a lényeg, hogy fantasztikus ez a könyv!  Két nagyobb fejezetre osztották a szerzők a könyvet, az első a Körömápolás alapjai, ide tartozik például, a formára reszelés, a köröm előkészítése stb.stb. 
A másik nagy fejezet a Manikűrmánia nevet viseli, itt találhatók a szebbnél szebb manikűrök, részletesen lépésről lépésre leírva, és persze rajzolt illusztrációkkal kiegészítve no meg a csodás fotók sem elhanyagolandók. Nagyon jó manikűrök találhatók benne, ismertebbek mint pl. ombre, kaviár félhold, szegecses, márvány, de vannak legalábbis számomra ismertlen körömdísztő technikák. Például: bőr hatású manikűr, ikat minta, festék foltos köröm és még sorolhatnám.
Remélem sikerül majd pár ötletet megvalósítanom a kevés kézügyességem ellenére. :)



Donne és Ginny Geer, a két "körömmániás" nővér olyan hasznos tanácsokat gyűjtött össze, melyek alapján mindenki egyedi, kreatív manikűrt készíthet magának.
Több mint ötven mintát és technikát mutatnak be lépésről lépésre, és részletesen leírják a körömápolás alapjait is. Olvashatunk a köröm előkészítéséről, formára reszeléséről, a tökéletes körömlakkról, valamint a színek és minták titkairól.
Felkeltette az érdeklődéseteket ez a könyv? Vagy esetleg olvastátok már? Mi a véleményetek? Szeretitek az ilyen témájú könyveket?

12 megjegyzés:

  1. sehol sem találtam ilyen témájú könyveket még, azt hiszem ezúttal nyitottabb szemmel kell járnom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ez az első ami kifejezettem csak körmös témájú, de biztos, hogy ezentúl én is jobban oda figyelek az ilyesmi könyvekre. :)

      Törlés
  2. nagyon bejön a könyv, egyszer mindenféleképp a magaménak akarok tudni egy ilyen könyvet (ha nem is pont ezt.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem megéri az árát, érdemes beruházni rá, nem fog csalódást okozni! :)

      Törlés
  3. Hát ez nagyon érdekel *-* a beauty, körmös könyveket valahogy sosem nézegetem, de ez felkeltette az érdeklődésemet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a Lauren Conrad könyvekkel kezdődött el a beauty könyvek iránti érdeklődésem. Remélem magyarul is egyre több fog majd megjelenni. :)

      Törlés
  4. Ez a könyv eszméletlen jól néz ki! Akarom! *.*

    VálaszTörlés
  5. wow,még nem sikerült belefutnom,pedig ígéretes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó könyv, tényleg csak ajánlani tudom azoknak akiket érdekelnek a körömdíszítéssel kapcsolatos dolgok! :)

      Törlés
  6. KÖSZÖNÖM ezt az ajánlót. :))
    Tegnap délután néztem ezt a posztot, és olvadoztam, mennyire jó könyv. Késő délután át kellett mennünk másik városba párommal, és mivel volt egy kis időnk, beugrottunk a könyvesboltba. Volt belőle, nézegettem, ölelgettem, és párom megvette nekem! :) Nagyon tetszik a könyv, pár manit már ki is néztem belőle, amit mindenféleképpen elkészítek majd. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy felkeltette az érdeklődésedet és sikerült megszerezned! :) Annyira jó érzéssel tölt el, hogy valaki az én ajánlóm hatására vásérolt meg egy könyvet, feldobtad a napomat! :) És milyen aranyos a párod. :)

      Törlés