2014. február 17., hétfő

5 perces nasi

Újévi fogadalmaim egyikve volt, csak úgy mint minden évben az, hogy megpróbálok sokkal egészségesebben étkezni. Ha időm engedi még sportot is iktatok be a napjaimba. Ennek az (talán nevezhetem) életmódváltásnak az előnyeit már  cm- ben is lehet  mérni, aminek nagyon örülök, igyekszem ezen az úton haladni tovább mert hatalmas bennem az elszántság.
Az utóbbi időben ez a egyszerű túrós finomság lett a kedvencem. Ha rám jön a nasizás általában ezt készítem el, mert percek alatt elkészül és nagyon finom.
3 hozzávaló kell hozzá túró, édesítőszer, gyümölcs. Általában fagyasztott erdei gyümiket veszek hozzá, szeretem  őket, meg a fanyar ízt. Amíg nem lesznek friss gyümölcsök addig maradok a fagyasztott verziónál. A túrót kicsit összetöröm, hozzáadom az ízlés szerinti édesítőszert, közben a mikróban a gyümölcsöket 2-3 perc alatt felolvasztom. Ráöntöm a túróra és kész is. Korpovit kekszet szoktam mellé ropogtatni.
Amúgy gondolkoztam már azon , hogy más gyümölcsökkel is kipróbálom pl. mandarin, kiwi és mindig szeretnék a túróba reszelt citromot is  keverni, amit persze minden alkalommal elfelejtek. :)

Ti szeretitek az egyszerű gyors nasikat? Hogy álltok a túrós finomságokkal?

10 megjegyzés:

  1. Biztosan finom lehet. :) Én natúr joghurtot szoktam kikeverni pici mézzel és fahéjjal, teszek hozzá egy evőkanál zabpelyhet és valamilyen gyümölcsöt. Ezt szoktam enni uzsonnára vagy vacsorára. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A natúr joghurtot én is szoktam gyümölcsökkel és zabpehellyek keverni, magába nem eszek meg. :)

      Törlés
  2. Biztos fincsi lehetett :) Egyébként gyönyörűek a képeid, megkérdezhetem milyen gépet használsz ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon bejön, tökéletes nasi! :) Jajj köszönöm, elég gyér kis próbálkozások, de azért igyekszem, :)) Canon Eos 1100D gépem van.

      Törlés
  3. Hát ez nagyon finoman néz ki. Már meg is vettem a túrót és a gyümölcsöket, úgyhogy megvan mi lesz a ma esti nasim! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem ízleni fog Neked is! :) Te milyen gyümölcsökkel kombináltad? :)

      Törlés
    2. Nagyon finom volt! Köszönöm a receptet:) Én is fagyasztott erdei gyümölcsöket használtam és mellé a zab álom kókuszos zabfalatokat ettem :) Isteni!! :)

      Törlés
    3. Szívesen! Örülök, hogy ízlett Neked is! :))

      Törlés