2014. november 28., péntek

Novemberi szerzemények

Novemberben sok mindent nem szereztem be. Nem is volt égető szükségem semmire és így karácsony előtt sem akartam nagyobb és felesleges költekezésbe belemenni.
A JOY napok különösebben nem hozott lázba, összesesen két kupont használtam fel. Az egyiket a DM-ben egy Alverde termékre ami nem más mint a Lash Boosther szempillanövesztő szérum. Krémmánián annyi jót olvastam róla, mindenképp szerettem volna kipróbálni. Kíváncsian várom a hatását.


Glamour napokon szerettem volna megvenni ezt a rúzst, és hát ugye akkor itthon felejtettem a L'oreal kupont, egy időre lekellett mondanom róla. Mikor mentem a DM-be ez az egyetlen darab volt csak  belőle, nem is teketóriáztam az infopultnál a pontjaimat  beváltottam a 25%-os  joker kuponra és végre az enyém lett.  Imádom , annyira természetes, nem feltűnő, épp csak egy picit látni, hogy van valami az ajkaimon.  Úgy érzem megtaláltam a hozzám passzoló nude rúzst. :)

A másik Joy kupon amit felhasználtam az Alexandrába szólt. Elizabeth Gilbert Ízek, imák , szerelmek c. könyve nagyon tetszett, ez az újdonsága is felkeltette az érdeklődésemet, itt elolvashatjátok a tartalmát.  A Gasztroajándékok nem volt betervezve, nézegettem a honlapon a várható megjelenések között, gondoltam úgy is aznap jelenik meg, tuti nem lesz kint még az üzletben. És láss csodát, ott díszelgett az újdonságok között, rögtön bele is lepoztam, nem is kell mondanom, hogy mennyire megtetszett így elhoztam. Remek könyv, jobbnál-jobb ötletekkel és tippekkel, a következő könyvajánlóm főszereplője lesz.
Sarah Wilson könyve a kakukktojás, nem kuponnal vásároltam, hanem az előtte lévő héten az aktuális hangulatjavító könyvesboltozásomkor sikeült beszereznem.


Már érett egy Yankee Candle rendelés is. Mindenképp szerettem volna kipróbálni  az ünnepi újdonságokat. Egyúttal összevontam az ajándékbeszerzéssel is, idén sok mindenki fog YC tart-ot kapni tőlem.
Alig vártam már, hogy ideérjenek, imádom kibontani a dobozt, az illat orgia ami fogad, nincs is annál jobb.  Míg vártam a csomagot összeszedtem egy szép kis náthát, így az orrom kényeztetése a csomag kibontásakor sajnos elmaradt. Most már azért kezdek kikeveredni belőle, és szerencsére már érzek is valamit.
Egyiket sem próbáltam még ki, fólián át történő szagolgatás útján nagyon bejön a Sugared Apple, a Cranberry Pear, a Berrylicious, a Candy Cane Lane és az Angels Wings. Legeslegeslegesleges legjobban az Angels Wings tetszik, annyira emlékeztet valakire ez az illat. Miközben szaglásztam lehunytam a szememet és akkor beugrott, hogy miért volt olyan ismerős .  Úgy szeretem mikor emlékeket idéz fel egy illat.

Mostanában sajnos ritkán jutok Avon katalógushoz, legutóbb épp kézhez kaptam egyet. Sokan dícsérték ezt a parfümöt, az aktuális katalógusban volt illatosított oldal, így megtudtam én is szagolni. Rögtön megtetszett, mondjuk az üvege is nagyon csábító, főleg a masnis díszítés tetszik.
Jól döntöttem, hogy megrendeltem, mert nagyon az én illatom, olyan édes gyümölcsös, és meglepően tartós.

Ti miket szereztetek be novemberben? 

2 megjegyzés:

  1. Nem vagyok egy L'Oreal rajongó, de ezek a rúzsok engem is lenyűgöznek, olyan exkluzív a csomagolásuk :) A YC tartok meg szuperek, nekem a cranberry pear a kedvencem, bár csak fólián szagiztam még.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek! Hát még a vörös kollekció milyen exkluzív, csodásak, sajnálom, hogy nekem nem állnak jól az erős színek. :/ Nagyon jó az az illat is, mondjuk nekem az Angel's Wings a szerelem, imádom. :)

      Törlés