2014. október 17., péntek

Glamour napoztam én is (kuponos és nem kuponos szerzemények)

Nálam az idei Glamour nap(ok) a figyelemelterelés jegyében telt. Mint már említettem, most nagyon összejött minden így minden alkalmat megragadok, hogy olyan helyzetbe kerüljek , amiben
egy picit is megfeledkezhetem a gondokról amik jelenleg is  körülvesznek . Akármennyire is szeretném , gondolataim közé minduntalan visszakúsznak ezek a dolgok.  
Na nem is akarok ebbe annyira belemenni, szóval a terveim szerint alakult az én shopping ünnepem. Igazából csak két bosszantó dolog történt velem. Péntek délutánra időzítettem a bevásárlást , csak ezt fél napot tudtam rászánni, de így is sikerült mindent beszerezni amit kinéztem. Oké, két nem tervezett dolog is becsúszott, tényleg tartottam magam a listámhoz. Az idei évben már nem tervezek több sminktermék vásárlást ennek jegyében próbáltam a vásárlást összehozni.

Rossmann
Nagyon sok mindent kinéztem az új Catrice szortimentből. Megvan a kisvárosi drogéria előnye, láss csodát tele volt minden pult így kihúzhattam a listámról minden Catrice terméket amit szerettem volna.


Catrice Ultimate NailLacquer 59 First Class Up-Grape
Catrice Luxury Million Brilliance 05 Plum Fiction
     04 Lost ' N Roses

Az első bosszúságom... Nem bírta a buszozást az egyik szemhéjpúder. Nem gondoltam volna, hogy  ripityára fog törni, pedig a táskám egyik kis rekeszébe tettem őket. Megpróbálom így is használgatni, de bosszant a dolog.

Catrice Velvet Matt 010 Vanillaty Fair
050 Welcome To Greysland


Catrice Color Correcting Mattosító púder 010 Delicate Blossom
Catrice Beautifying Lis Smoother 020 Apricot Cream
Catrice Defining Blush 090 Mandy-rin

Kívánságlitás volt ez a két Essence termék, a spirált már ki is próbáltam, eddig csillagos ötös. 

Essence Effect Nail Polish 20 Hidden Garden
Essence Lash Princess szempillaspriál + szemhéjtus


DM
A második bosszantó dologra itt derült fény, amit csakis magamnak köszönhetek. Mióta kikerült a polcokra a L'oreal új kollekciója azóta ácsingózom az egyik nude rúzsra ,mégpedig a JLO nevével fémjelezett darabra. Olyan boldog voltam, hogy van belőle ép példány, landolt is a kosaramban. Elkezdtem keresgélni a kivágott kuponok között, ekkor jött a kétségbeesés nincs sehol. Kiforgattam a pénztárcámat a táskámat, sehol semmi. Morogtam magamban egy sort, hogy a fenébe tudtam elhagyni. A rúzs szépen visszakerült a helyére, talán a Joy napokon lesz L'oreal kupon és akkor végre lecsaphatok rá vagy ha akkor nem felveszem a karácsonyi kívánságlistámra. Amúgy haza érkezésem után szembesültem vele, hogy nem el hanem itthon hagytam azt a kupont.

Kifogyóban van a Balea kókuszos nektarinos spray-m, így kellett az utánpótlás. Szeretem azt az illatkombinációt, azt szerettem volna újra vásárolni, de mikor megláttam ezt a málnás - citromfüveset, gondoltam kipróbálom ezt is. A Dove olajról csupa jót olvastam, nagyon kíváncsi voltam rá.

Balea deo spray málna és citromfű illattal
Fa Görög Joghurt- Mandula tusfürdő
Dove testápoló pisztácia és magnólai

A legutóbbi Pixibag-ban lévő Dove habpakolás nagyon meggyőzőtt, így mindenképp szerettem volna lecsapni a termékcsalád másik két tagjára is.
( Most gondolkozom lehet ezeket a Rossmann-ban vettem, nem is a Dm-ben. :D )

Dove Oxygen & Moisture Sampon és balzsam

A G- napok előtt fogyott el a Beyoncé Heat parfümöm, megörültem mikor megláttam az 50%-os kupont. Előszőr úgy terveztem, hogy most nem a Heat, hanem a Rise fog haza jönni velem, de az üzletben felűnt, hogy egy újdonság is csücsül köztük. Első szaglásra megtetszett, le is kaptam a polcról. Miközben járkáltam az üzletben láttam, hogy egy másik helyre is vannak kitéve parfümök és egy harsány zöld cetli is lóg mellettük. A kint lévő parfümök mellé lehetett választani egy spray verziót is. Katy Perry új illatát már szerettem volna kipróbálni így pont jól jött ki és imádom, imádom, imádom mindenképp beszerzem parfüm verzióban is.

Beyoncé Heat- Wild Orchid
Katy Perry Royal Revolution
Az Alverde koffeines szérum is régóta vágyott darab volt, akárhányszor szerettem volna lecsaoni rá, soha nem volt belőle, most sikerrel jártam és az utolsó darabot sikerült elhoznom. A Max Factor lakkal is kacsintgattam már egy ideje, szuper kis őszies szín.

Alverde éjszakai koffein szérum szempillákra
Max Factor Gel Shine lakk- 55 Sparkling Berry

Ezek volnának a nem tervezett dolgok. Nagy gyertyás lettem az utóbbi időben, nagyon megtetszett mindkét illat (pedig a gesztenyét utálom)mondjuk a téli fűszeresnek sokkal erősebb intenzívebb illata van mint a másiknak, bízom benne, hogy égetésnél majd jobban előjön a gesztenyés macaron illat.
Igazi téli illat a fűszeres, isteni finom, most is itt szaglászgatom. :)


Glade 2in 1 illatgyertya téli fűszerek és ámbra illatával
Glade illatgyertya gesztenyés macaron

A legnagyobb boldogság ez a táska. Már hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak, akkor nem voltam olyan hangulatban, hogy be is menjek érte az üzletbe. Persze utána bántam is rendesen és imádkoztam, hogy ne vigyék el. Imáim meghallgatásra találtak és már a magaménak tudhatom ezt a szépséget. Azt hiszem idén nem lehet kirobbantani a kezemből, imádom  a színét, a fazonját. 

Végezetül pedig az utolsó szerezeményem amit nem kuponnal rendelkező helyen szereztem be ( amúgy a táskát sem) nem más mint egy tyúklábmintás szoknya. Nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog magamon. :D

Nektek, hogy teltek a Glamour napok? Sikerült mindent beszereznetek amit kinéztetek?
Kellemes hétvégét! :)

12 megjegyzés:

  1. A koffein szérumot és a Catrice Firs Class Up-Grape lakkot én is megvásároltam! :)
    A Catrice lakkot imádom, most is épp ez van a körmeimen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dettó, nekem is ez van most a körmeimem, annyira tetszik a színe! :D

      Törlés
  2. Törött szemhéjpúdert törd össze szinte porrá, egyengesd el és önts rá egy kis gyógyszertári 70%-os alkoholt és szépen simítsd el. Egy nap alatt megszárad és egyben lesz, majdnem olyan jó lesz mint új korában. :)

    VálaszTörlés
  3. Eszméletlen jó dolgokat vettél, valahogy minden annyira passzol egymáshoz és a képek is olyan jól sikerültek :) A táska meg irdatlan jól néz ki :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Szilvi! :) A képekkel nagyon elégedetlen vagyok, nem igazán értem rá, 10perc alatt "kaptam le" mindent. :D

      Törlés
  4. Húúú a táska valami gyönyörűség! Nem tudom, miért, de a Gossip Girl jut róla eszembe :)

    VálaszTörlés