2014. augusztus 25., hétfő

Őszi kívánságlista

Már érezhető, hogy közeleg az ősz. Hűvösek a reggelek és az esték, és a jelenlegi esős és szeles nap sem épp a nyarat juttaja az eszembe. Igaz, már a nyár utolsó hetét koptatjuk, aminek annyira tudok örülni. :)
Elkezdtem összeírogatni, hogy miket is szeretnék az őszre. Persze nem egyszerre, de szépen sorban szeretném majd beszerezni őket. :)

Nailland

Minél több helyen botlok bele a körömnyomdázásba annál inkább kedvet kapok hozzá. Igaz, hogy az Essence nyomdázó szettje megvan, de miután kudarcot vallottam , nem is próbálkoztam többet vele.
Most újra úgy érzem bele kell vágnom és többet gyakarolni, nem pedig 2-3 próbálkozás után feladni. 
Ha olyan lesz az idő, hogy beszorulok a lakásba, bele vágok a kísérletezésbe.
Kinéztem pár MoYou lemezt, sajna amik a legjobban tetszenek azok pont nem elérhetőek. :/







Befészkelte magát a fejembe az, hogy szükségem van egy szürke lakkra. Ha már a Nailland oldalán nézelődtem gondoltam szürke lakk ügyben is körbe nézek, elsőre megtetszett ez a Flormar.
Ha lemezt rendelek ez is a kosaramban fog landolni.



Catrice 
Mikor elsőször megláttam az új szortiment termékeit csak a fejemet kapkodtam, hogy ez is kell, meg ez, meg az is, és még azt is szeretném. Szerencsére sikerült leszűkítenem a kört. Mondjuk képek alapján azért nehéz mert lehet ami képen tetszik az élőben nem és fordítva.
A lakkok valami gyönyörűek, alig várom, hogy szemügyre vehessem őket.







Essence
Itt is majd élőben a pult előtt fog eldőlni minden.
Remélem az ecsetre is sikerül már lecsapnom, mindig rosszkor megyek a Müllerbe, sosincs egy darab sem.







 H&M
A 3 táska közül ha törik ha szakad az egyiket mindenképp megkell szereznem. Annyira tetszenek, hogy nem igaz. Abban bízom, hogy az üzletben a 3-ból csak 1 lesz elérhető, mert ha mindegyikből lesz nem is tudom, hogy fogok dönteni.



F&F
Körülnéztem az F&F kínálatában is, ez a néhány darab tetszett meg. Nem kicsit, nagyon.





Yankee Candle
Júliusban volt egy YC rendelésem, azok nyári illatokat tartalmaztak. Igaz, hogy csak most az ősziesebb időben kezdtem el égetni őket , nem szeretek és hangulatom sincs a melegben gyártyázni, meg a lakást ily módon illatosítgatni. Szóval amíg nem fogynak el, nem is tervezek újakat beszerezni, de annyira csábítanak ezek az illatok, hogy lehet nem fogok tudni ellenállni a kísértésnek. 


Wild Fig
Fényűző kényeztetés… a tökéletesen érett és gyümölcsös vadfüge édes aromája.

Amber Moon
Az arany borostyán varázslatos illata egy kevés pacsulival és szantálfával.


Ginger Dusk
Egy üdítő érzés, ahogy a tiszta levegő keveredik a frissítő fűszer és az édes citrus aromájával.

Honey Glow
Ezen édes illat kellemes és magával ragadó kisugárzása megteremti a tökéletesen nyugodt légkört otthonában.

 Home Sweet Home
Fahéj, különböző fűszerek és a frissen főzőtt tea szívmelengető aromája.
 Farmer's market
Az ősz legfrissebb adománya… édes gyümölcsök, lédús alma, zamatos őszibarack és fűszerek keveréke.

 November rain
A nedves falevelek élénk illata, valamint a borostyán és a frissítő levegő üdítő keveréke biztosítja otthon az évszaknak megfelelő hangulatot.
 Salted Caramel
Egy tökéletesen ínyenc édesség égetett cukorral, tengeri sóval és lágy vaníliás karamellel.

Nektek van őszi kívánságlistátok? Ha igen mik szerepelnek rajta? Van olyan dolog amit nagyon szeretnétek beszerezni az őszi szezonra?

5 megjegyzés:

  1. A MoYou lemezekkel tuti sikerélményed lesz körömnyomdázásban, szuper a minőségük! A Festive lemezt én is nézegettem, télre jó lenne :)
    Én most a Cici&Sisi Jumbo nyomdalemezekért rajongok, abból szeretnék ősszel rendelni, illetve egy-két új MoYou lemezt. Yankee Candle-t még sosem próbáltam, őszre-télre tervezem az első rendelésem tőlük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig várom, hogy lecsaphassak egy MoYou lemezre. :) Ezekről a Cisi&Sisi Jumbo lemezekről még nem is hallottam, de rá fogok keresni. Nekem is télen volt az első rendelésem, és azóta is szerelmes vagyok. :D

      Törlés
  2. De gyönyörű az a szürke táska! *-*
    Az Essence szempillaspirálja nálam is kívánságlistás, illetve a körömnyomdázás gondolatával is kacérkodok már egy ideje, de még nem szántam rá magam a szükséges eszközök beszerzésére. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira tetszik nekem is, most nagyon rákaptam a szürkére. :) Remélem ha belevágsz a nyomdázásba, írni fogsz róla. :)

      Törlés
  3. Tök jó lett a bejegyzésed,sok körömlakk és ruha darab is nagyon tetszik :) Azt az ombre-s körömlakkot szívesen kipróbálnám,imádom az ombre-t mind sminkben,mind hajban,mind körömlakkban,odáig vagyok :D Ezért is csináltattam meg a hajam a White Hairben ombre-s ra,örülök,hogy hozzánk is eljutott ez az őrület :D

    VálaszTörlés