2014. augusztus 15., péntek

Júliusi szerzemények

Júliusban nem igazán bonyolódtam nagy bevásárlásokba, a leárazások sem hoztak annyira lázba és a drogériás körutaim során sem csábultam el olyan sokszor. Próbáltam csak az elhasznált termékeimet pótolni, nem mondom azt, hogy néha nem estem bűnbe, de felesleges dolgokat nem szereztem be úgy érzem. Mondjuk a pénztárcámmal már nagyban készülünk az őszre nagyon sok mindent kinéztem ill. szeretnék, és ugye az új Essence és Catrice szortiment is elég sok ,ígéretesnek tűnő újdonsággal kecsegtet.

Ziaja kakaó testápoló vaj
Egy esős napon ugrottam be a DM-be,  elfogyott a  kedvenc Nivea Q10 testápolóm, azt szerettem volna újra vásárolni. Valamiért elkezdtem nézelődni a testápolók között, és megpillantottam ezt a Ziaja testápoló vajat. Nagyon szerettem a TBS-os testvajakat is, és az őszies, esős idő miatt a kakaós illathoz is megjött a kedvem, így elhoztam. Mikor itthon kinyitottam az első benyomásom az volt, hogy olyan mint valami csokis  pohárkrém, és az illata is nagyon kellemes, nem olyan erős, émelygős.


Fructis hajápoló olaj
Elfogyott az imádott Kérastase hajolajom. A Pixibox-nak köszönhetően ismertem meg, szerettem volna újra venni, de az ára eltántorított. Úgy döntöttem inkább olcsóbb megoldás után nézek. Rengeteg  jót olvastam erről az olajról, gondoltam egy próbát megér. És igen, méltó utódja lett a Kérastase olajnak.

Balea Alma és citromfű tusfürdő
Tusfürdő utánpótlásra is szükszégem volt, mostanában nagyon rákaptam a Balea tusikra, mindenképp a márkától szerettem volna választani. Azonnal megakadt a szemem ezen a cuki kis csomagoláson, meg is szaglásztam és hmmm... Annyira, de annyira finom, friss, lédús  alma illata van. Biztos, hogy fogok még venni belőle, mert nagyon bejön.
Gliss Kur Hyaluron+Hair Filler  szérum hajpakolás száraz, tördezett vékonyszálú hajra
Megmondom őszinten , hogy ennek a terméknek a külleme az ami megvett.kilóra Annyira megtetszett ez a pipettás megoldás, baromira bejön az egész. Remélem nem fog csalódást okozni.



Catrice 50 Glitterazzi, Lovely Classic Nr. 25, Catrice 46 Berry Potter&Plumbledore
Csak a fehér körömlakk vásárlása volt tervben, mert arra szükségem volt, viszont a közelembe lévő Rossmann-ba kikerült egy Catrice állvány így dúskálhatok a jóban. Ennek örömére ez a két lakk landolt a kosaramban.

A Tescoba a havi élelmiszer ellátmányért mentünk, nem is terveztem, hogy mást is befogok szerezni. Valahogy aztán mégis leragadtam az F&F részlegnél.
Ez a két szoknya rögtön szemet szúrt, azonnal le is kaptam őket a fogasról és rohantam velük a próbafülkébe. Szerencsére jók lettek, így már a szekrényemben lógnak.


Táskából sosem elég alapon ,nem tudtam otthagyni féláron ,ezt a két gyönyörűséget. :)
Annyira klassz színe van ennek a zöldnek imádom, és a barna pedig tökéletes lesz a közelgő őszre.




Ti vásároltatok mostanában valamit?
Kellemes hétvégét! :)

10 megjegyzés:

  1. A menta színű táskád nagyon tetszik :)
    A Ziaja kakaóvajas testvaja egyik óriás kedvencem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, imádom a színét! :) Nekem is nagyon bejön, annyira puha lesz tőle a bőröm, biztos, hogy újra fogom vásárolni! :)

      Törlés
  2. A szoknyák <3
    Nálam is érik egy út már a Tescoba :)
    A Gliss Kur termék nekem is nagyon tetszik, kíváncsi leszek a véleményedre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, és ezúttal már céltudatosan megyek, nem csak élelmiszer vásárlás lesz. :D
      Még nem próbáltam ki, remélem beválik majd. :)

      Törlés
  3. sok szépség :) az utolsó táskának esetleg van hosszabb pántja is tartozékként?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nincsen :( Pedig örültem volna ha van, hétköznapokon jobban szeretem a hosszabb pántot.

      Törlés
  4. Azt a Fructise hajolajat nagyon fogod szeretni, én is azt használom és szuper :) Az illatába pedig egyenesen szerelmes vagyk *.* Az almás balea tusit is ki kell próbálnom, de jelenleg cirka 4 tusfürdő vár arra, hogy végre elhasználjam őket :D Kicsit várnom kell vele, remélem még kapható lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Isteni az illata az biztos, és annyira puha tőle a hajam, eddig bejövős :) Nagyon ajánlom a Bale tusit, nekem annyira tetszik az illata, teljesen belengi a zuhanykabint :D

      Törlés
  5. Remélem írsz majd a gliss kurról, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen :) Nekem ez a Fructis olaj nem vált be, de annyira nem, hogy pár hónap használata után úgy letörtek a hajszálaim, hogy csak lestem...nem a hajvégek, hanem rendesen fentről, legalább fül magasságtól, ahonnan kezdve kentem mindig a hajam hosszára :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ígérek semmit, mert mindig eltervezem, hogy erről vagy arról írok, de aztán sosem jutok el addig. :D Atya ég. :O :O Még nem is hallottam ilyet, ez nagyon durva! Remélem velem nem fog előfordulni!

      Törlés