2016. január 17., vasárnap

Könyvajánló- Felnőtt színezők

Mikor először hallottam a felnőtt színezőkről, akkora baromságnak tartottam, úgy voltam vele egy újabb hülyeség amit kitaláltak, én ilyen "vén" fejjel, tuti nem állnék  neki színezgetni. Aztán egyszer csak bumm, mint akit fejbe vágtak, azóta színező mániás lettem. Születésnapomra kaptam meg az elsőt, ill. az első kettőt az egyik a Titkos kert a másik pedig a Szép álmokat! volt. Tetszik mindegyik főleg a Titkos kert, csodálatos, a Bűvös erdő még nincs meg, de szeretném majd azt is.  Láttam, hogy februárban az óceános is megfog jelenni, aminek hirtelen nem ugrik be a címe. Szóval elég széles már a skála, rengeteg féle kapható  kis hazánkban is, mindenki válogathat kedvére.
Ebben a bejegyzésben a két legnagyobb kedvencemről szeretnék pár szót ejteni. Karácsonyra kaptam mindegyiket, mondanom sem kell imádom őket. Az ajándékozóim nagyon - nagyon eltalálták. 

A Harry Potter-es még érintetlen. nem mertem belekezdeni, lapozgatom nézegetem és gyönyörködöm benne fázisban vagyunk még. A tartalmát tekintve, nagyon hűűűűhhaaaa kategória nálam. A filmekből vannak kiragadva részletek, ahogy néztem mind a 7 részből van valami kis jelenet, kisebb nagyobb rajz, a főszereplőkön kívűl számos mellékszereplő is megtalálható pl. Dobby , Hagrid, számos varázslény. Tényleg nagyon klassz könyv. Mondjuk én a Weasley családot hiányolom belőle, nekem ők hatalmas kedvenceim. Harry Potter fanoknak kötelező! :) 



 

Aki régóta olvas, tudja, hogy állok a franciákkal, erre most nem is szeretnék kitérni.
Ebben a színezőben aztán minden benne van ami Franciaországgal és Párizzsal kapcsolatos. Eiffel torony, Diadalív , Louvre , macaron, bagett, hangulatos párizsi kávézók , híres francia borok és még sorolhatnám. Aki szintén nagyon szereti a francia dolgokat, neki nagyon ajánlom egy picurit olyan mintha az ember Franciaországba csöppene. :)







Ezeket a színesceruzákat használom, megvagyok velük elégedve. Szép élénkek a színek, megmondom őszintén nagyon drága készletre nem szeretnék költeni, tényleg csak kikapcsolódás, és amint a fenti képeken is látjátok, itt-ott ki is megyek a minták szélére, hát van még mit gyakorolnom. A célnak megfelelnek ezek a cerkák, mondjuk egy Stabilo tűfilc készletre azért  nagyon fáj a fogam. :D




Nektek mi a véleményetek a felnőtt színezőkről? Van nektek? Ha igen melyik? 

2 megjegyzés:

  1. Én egy Faber Castell-t akartam volna venni, de kicsit drágának tartottam, hogy annyit áldozzak rá. Így vettem meg asszem egy másik, barátibb 12 darabos ceruza készletet. A stabilo filcekkel az a gond, hogy félek átütnének a lapon, bár nem sokat színezek, nekem bőven elég a színezésből 10-15 perc, rájöttem. Órákon át nem tudnám csinálni, valamiért.

    VálaszTörlés
  2. Igen tényleg nem olcsó, én is csak azért vettem meg mert más nem volt a helyi papír írószer üzletben.

    VálaszTörlés