2015. február 9., hétfő

Januári szerzemények

Jelenleg itt havazik, csodás fehérségbe  öltözött a táj, szívem szerint szaladnék ki, hogy élvezhessem a havat.  Sajnos leterített az influenza. Napok óta már  fájt a fejem, azt hittem, hogy frontot érzek vagy valami, nem is volt semmi előjele annak, hogy bujkálna bennem valami. Aztán egyik pillanatról a másikra, ledöntött a lábamról. Magas lázam lett, a torkom elkezdett rettenetesen fájni, a füleim teljesen bedugultak,  végtag fájdalmaim lettek stb.stb. Évek óta nem voltam már fekvő beteg, mindig lábon kihordtam mindenféle nyavaját, ez most nem jött össze. Igyekszem minél előbb kiheverni, mert ennek köszönhetően most kimaradok néhány fontosabb  dologból.
A kis betegjelentésem után szeretnék kitérni a post fő témájára, ami a januári szerzeményeimet összegzi. Igazából nem sok mindent szereztem be az elmúlt hónapban, különösebben nem is volt szükségem semmire sem, de azért egy-két dolog becsúszott. :D 

Ezeknek a krémeknek már a csomagolása megvett kilóra. Annyira kis cukik . Illatban inkább a cseresznyés jön be. Mondjuk egyiknek sincs az a hű de erős illata, olyan kis kellemes mindegyik. Kézkrémként használom őket, hiába áll a hátoldalon, hogy idális, test, arc és ajakápolásra is. A számra semmiképp nem kenném, de kézkrémként tökéletesen beválltak.

Balea ápoló krém "50's forever" édes cseresznyeillattal
Balea ápoló krém "My Golden Twenties" rózsa-levendula illattal

A karácsonyi párologtatómat eltettem, amit egész éven át szoktam használni azt pedig sikerült eltörnöm. Így mindenképp szerettem volna egyet, az Euro-s üzletben bukkantam rá erre, nagyon megtetszett, hogy nem az a szokványos párologtató formája van . 

A múltkori Bomb újdonságos bejegyzésben említettem, hogy mennyire felkeltett az érdeklődésemet a diffúzer. Nagyon fáj egyre a fogam, de addig is sikerült találnom egy olcsóbb alternatívát az Air Wick kínálatából. Valami isteni ez a feketeszeder- vanília kombináció. Mondjuk inkább a szeder fanyarsága dominál, azért a vaníliát is kilehet belőle érezni.

Felhívták a figyelmemet, hogy már itthon is kaphatók azok az Ebelin dolgok amik eddig csak külföldön voltak elérhetőek. Be is néztem a DM-be, és tényleg ott sorakozott mindegyik. Elsőre ezt a satírozó ecsetet hoztam el, néhányszor már használtam is, és eddig egy rossz szavam sem lehet rá.


 Az egyik barátnőmnek kerestem meglepi ajándékot, mikor megpillantottam, hogy micsoda jó akció van a Lovely állványon. Úgy döntöttem, hogy magamat is meglepem valamivel, így esett a választásom erre a glitteres fedőlakkra.

Lovely Made with love pin up Nr. 3.

 A DM-ben az akciós karácsonyi csomagok között fedztem fel ezt az  Aussie dobozt. Már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a márkát, olvastam hideget-meleget róla, kíváncsian várom, nekem, hogy válik majd be.


Ti miket vásároltatok januárban? 
Nálatok is havazik?

14 megjegyzés:

  1. Nekem is a párologtató a kedvencem! :)

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást!
    Azokkal az ápoló krémekkel már én i szemeztem, de még nem mertem kipróbálni őket! A csomagolás tényleg 10/10, lehet hogy akkor beszerzek én is egyet!

    www.stylelounge.me

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nekem beváltak, rosszat mondani nem tudok róluk.

      Törlés
  3. Ezt a fogfájásos dolgot nem értem, mire való az a bigyusz? Jobbulást kívánok!! Most melegszik az idő, én is tartok tőle, hogy jobban terjednek majd a vírusok, de hát mit lehet tenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogfájásos dolog? Mire gondolsz?
      Köszönöm!

      Törlés
    2. "A múltkori Bomb újdonságos bejegyzésben említettem, hogy mennyire felkeltett az érdeklődésemet a diffúzer. Nagyon fáj egyre a fogam, de addig is sikerült találnom egy olcsóbb alternatívát az Air Wick kínálatából. Valami isteni ez a feketeszeder- vanília kombináció. Mondjuk inkább a szeder fanyarsága dominál, azért a vaníliát is kilehet belőle érezni."

      Törlés
    3. Ez egy illatosító, a kis pálcikák magukba szívják az illatolajat, és a pálcikán keresztül párolog. Néha megkell őket forgatni. Nagyon jó kis dolog, olyan jó illat van tőle a lakásban.

      Törlés
  4. Azokat az ebelin ecseteket én is nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés