2014. június 9., hétfő

Májusi szerzemények


Májusban nem igazán merültem bele a vásárolgatásba, igyekszem elhasználni a felhalmozott dolgaimat. Természetesen azért egyszer-kétszer sikerült elcsábulnom ha egy kis vidámságra vágytam a monoton hétköznapok közepette. 

 Nyáron előszeretettel használom a testpermetek, szeretem a könnyed, gyümölcsös illatokat. Ez a Balea pont ilyen, picit édeskés , de üdítő mangós illat leng körül minden fújás után és nem hagy semmilyen ragacsos utóérzetet a bőrömön.

Egy ideje már szemezgettem a  satírozó ecsetekkel, valahogy aztán mindig feledésbe merült a beszerzése. Múltkor Katy videóját látva jött a kattanás, hogy most aztán tényleg lecsapok egyre. A Coastal Scents ecsetre esett a választásom amit a MakeUp Plaza-tól rendeltem meg, nagyon hamar ideért, az ára is kedvező volt, párszor már használtam, eddig nem volt még vele probléma.


Ezt a cukiságot nem tudtam otthagyni a DM-ben, annyira kis aranyos, rögtön levett a lábamról.

Végre Catrice állvánnyal rendelkező Rossmann-ba is betudtam ugrani, reménykedtem benne, hogy a hőn áhított púdert végre a magamnék tudhatom majd  . És igen!!! 
Mióta kijött ez a vízálló púder azóta fáj rá a fogam. Sok jót olvastam róla, nagyon bízom benne, hogy nekem is beválik. Plusz pont jár a tükörért is.
Tényleg legördülnek róla a vízcseppek. :)
Ezt a szemöldökemelő ceruzát is már kinéztem egy jó ideje, mindig valahogy lebeszéltem magamat róla, hogy felesleges nekem. De mikor az állványom megpillantottam, akár mennyire is küzdöttem ellene mégis a kosaramban találta magát.
Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom a szemöldökömmel. Remélem ez a formázó ( és ápoló) gél segít abban, hogy a helyén maradjon a szemöldököm. Sajna elég hullámos vagy nem is tudom mi a megfelelő szó rá, össze- vissza kunkorodik, és olyan formát képes felvenni néha , hogy az valami botrány :D

Mindig is a nagy táskákat részesítettem előnyben, még akkor is azokat cipelem magammal ha csak minimiális dolgokra van szükségem. Jó néhány szabadtéri program van tervbe véve, ezekre az alkalmakra kerestem egy kisebbet, amibe tényleg csak a legszükségesebbeket pakolnám bele ( teló, kulcs, iratok, pénztárca, zsepi). Szerencsére találtam is egyet, rengeteg szín volt a neontól kezdve a visszafogottabbakig, széles a színskála. Sokat gondolkoztam, végül erre a nude- ra esett a választásom, ezt azért szerintem jobban kitudom használni. Mondjuk birizgálja a fantáziámat egy élénkebb szín is, lehet beszerzek még egyet. Táskából sosem lehet elég :D


Ti, miket vásároltatok az utóbbi időben?
Kellemes hetet!

13 megjegyzés:

  1. Az a púder a legnagyobb kedvencem, remélem neked is bejön majd! :) A mangós testpermeten én is gondolkodom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízom benne én is, még a nagy kánikula miatt még nem próbáltam ki, de nagyon kíváncsi vagyok már rá. :) Szerintem megéri, nekem nagyon bejön! :)

      Törlés
  2. Látom sokak szívét elrabolta az a kis fagyi üvegcséjű lakk :P

    VálaszTörlés
  3. A Balea testpermetet megszaglászom, ha Dm-ben járok. :)
    A Catrice szemöldökkiemelő cerka nálam is tervben volt, de az essence Bloom me up! trendkiadásban lévő ceruzát vettem meg helyette, mert az kétvégű, de ha újat kell majd vennem, mindenképpen ezt szerzem be.
    A szemöldököm nekem is ilyen, én is mindig küzdök vele. Le szoktam vágni a szálakat rövidebbre, így pár napig jó, de mikor visszanő, kezdődik elölről, így ezt a zselét is megnézem majd. Köszi a tippeket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon bejön az illata, szerintem venni fogok még belőle, mert ebben a kánikulában igen csak megfogyatkozott :D Arról a terndkiadásról lemaradtam szerintem, egyáltalán nem emlékszem rá . Én még nem vágtam le soha, félek, hogy belevágok vagy valami :D Jobb ha nem próbálkozom :D
      Nincs mit, remélem hasznosak is lesznek! :)

      Törlés
  4. Én drogériákban még nem is láttam testpermetet (mondjuk lehet azért, mert nem is kerestem :D), de nyáron én is jobban szeretek permetet használni parfüm helyett, úgy hogy meglesem majd a drogériás lehetőségeket is :)

    http://thebeautyandglamourblog.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is új volt ez a testpermet, mindig Avonból szoktam rendelni, de akitől szoktam ő most abbahagyta így más lehetőségek után kellett néznem :D

      Törlés
  5. Ez a táska nagyon tetszik! Szeretem ezt a méretet, nekem is van hasonló, esti elmászkáláshoz tökéletes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is megszerettem ezt a kis méretét és ami kell pont el is fér bennne. :)

      Törlés
  6. Erre a baleás testpermetre kíváncsi vagyok :) mennyire tartós az illata?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fújás után két órával is érzem magamon, nálam ez már permetnél tartósnak számít :D Mondjuk egy nap nagyon sokszor fújkálom be magamat vele. :D

      Törlés
  7. Hát ez a táska teljesen elrabolta az én szívemet is! Én az Avonból szereztem be egyet, a múltkor mutattam már Instagramon, és kiváló lesz a sok egyszínű felsőmhöz, de a mintásokhoz elfogadnék a Tiedhez hasonló csodát is... Az ecsetnél pedig nagy örömmel olvastam, hogy az én videóm adta meg a löketet hozzá. Ha tetszik ez a fehér, akkor próbáld majd ki a barnát is, az még ennél is puhább, bár a nem szúrós darabomat én is szeretem a fehérből :-)

    VálaszTörlés