2014. január 27., hétfő

Tavaszváró kívánságlista

Nem is tudom miért adtam a tavaszváró címet a bejegyzésnek, mert tökéletesen megvagyok elégedve a jelenlegi farkasordító hideg idővel. Annyira még nem várom a tavaszt. :) No mindegy, de egy kis kívánságlistát összeállítottam azokról a termékekről amiket kinéztem illetve szeretnék majd  beszerezni.
Essence új szortiment- Kb. a 99%-a tetszik az újdonságoknak, tuti biztos vagyok benne, hogy nem fogok tudni ellenállni a csábításnak, a lakkok a paletták és még sorolhatnám mi minden megtetszett. :)


Catrice- Itt is találtam az újdonságok közül pár olyan terméket ami felkeltette az érdeklődésemet.



Igaz, hogy ez nem újdonság, de annyi jót olvastam erről a korrektorról, hogy muszáj lesz beszereznem.
Lush Caca Rouge henna- Ha hennázásra adom a fejemet biztos, hogy ezt fogom először kipróbálni.
Real Technigues ecset(ek)- Fogalmam sincs honnan jött nálam ez az újdonsült ecset mánia, de az utóbbi egy-két hétben rengeteg böngésztem ecsetek után kutatva. Nagyon sok blogger és YT guru ajnározza ezt az ecset márkát, nagyon kíváncsi lettem . Elsőként egy pirosító ecsetre szeretnék lecsapni.
(képek forrása: google, pinterest)
Nektek most van valamilyen kívánságlistátok? Mik szerepelnek rajta?
Kellemes hetet!

8 megjegyzés:

  1. Az Essence-kívánságlistánk azonos, és RT ecsetekre is fenem még a fogam, bár tulajdonképpen van már elég ecsetem... Na, majd meglátjuk :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem azért olyan sok ecsetem még nincs, de ez a RT annyira csábít, hogy nem igaz :) Jövő hónapban mindenképp beruházok rá :)

      Törlés
  2. Sok közös kívánságunk van, ahogy elnézem. :D
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2014/01/valentin-napi-nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  3. A Real Techniques ecseteken én is gondolkodom. Nagyon szimpatikusak, de annyi új ecsetem van, hogy egyelőre azokkal kell szorosabban megismerkednem.
    Az új Catrice-Essence termékekre én is nagyon kíváncsi vagyok :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam a múltkori bejegyzésedben a Sigma hasonmás ecseteket, sikerült azokkal már közelebbi ismertséget kötnöd ? :)
      Nagyon csábítóak az új szortiment termékek :)

      Törlés
  4. Ezeknek a nagy részét én is nagyon szívesen elfogadnám :) Az összes lakk nagyon izgalmasnak néz ki, az RT ecset pedig régi vágyálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A RT ecsetek iránti éreklődésem elég újkeletű, eddig a Sigma volt a nagy vágyálom, abból az alapozó ecsetet már megszereztem, amit imádok, de most a RT pirosító ecset körül forognak a gondolataim :)

      Törlés