2013. június 24., hétfő

Könyvajánló 2.

Egy-két szó erejéig már említettem  hogy különös vonzódást érzek a francia dolgokhoz. Mikor megláttam ennek a könyvnek a borítóját, már akkor eldöntöttem, hogy kell nekem. Miután a fülszöveget is elolvastam, teljesen bezsongtam. Rögtön szaladtam is a könyvesboltba beszerezni. Természetesen egy darab sem volt készleten belőle, rendelni kellett. Eladó csajszi ígérgette egy hét és itt lesz, 3 hosszú hét várakozás után foghattam a kezeim közé. Megérte várni rá, nagyon tetszett!
Amúgy is előszeretettel olvasok olyan könyveket amikor idegen országban próbálnak szerencsét az emberek. Az első pár oldal után már egy kellemes csalódás ért, nem is gondoltam volna, de egy magyar hölgy bújik meg a az írói  név mögött. A történet az ő beilleszkedését mutatja be a francia fővárosba.
Lakáskeresés, nyelvtanulás, munkakeresés, egészségügy, ételek, divat, kultúra és még sorolhatnám mi mindent megismertem a franciák életéből. 
Aki kicsit is érdeklődik a francia kultúra iránt annak nagyon ajánlom ezt a könyvet! :)


A harmincegy éves Alice Wonder beleszeret egy Franciaországban élő férfiba. Az érzelem oly erős, hogy feladja karrierjét, eladja lakását, autóját, és külföldre költözik. Beleveti magát élete nagy kalandjába. Felfedez egy új világot, belekóstol az ismeretlen kultúrába, rácsodálkozik egy másik nép szokásaira. Az alkalmazkodás a tízmilliós metropoliszban nem könnyű. Idegen emberek, kiterjedt bürökrácia, hatalmas nemzeti öntudat - Párizs annyira más, mint azt az útikönyvek, a reklámok és a képeslapok hirdetik. És mégis, lenyűgöző. A szerzőnő öt éve él itt. Ma is elvarázsolják a pazar műemlékek, a gyönyörű parkok, a hangulatos kávézók. Alice Wonder őszinte, humorral és iróniával átszőtt önéletrajzi könyvében a szerelem városának fény- és árnyoldalairól ír. A mindennapi történéseken keresztül vezeti közelebb az olvasót a francia életmód és a párizsi sikk megismeréséhez


Ti szeretitek az "útibeszámoló" témájú könyveket? Ezt olvastátok vagy felkeltette az érdeklődéseteket?

5 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretném elolvasni ezt a könyvet :) Örülök, hogy írtál róla és pozitív a véleményed, így még inkább érdekel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök!:) Amúgy pár hónapja olvastam egy ehhez nagyon hasonló könyvet, annak Ebéd Párizsban volt a címe. Ott egy amerikai leányzó költözött át Párizsba a szerelme miatt. Az a könyv is nagyon tetszett, és abba pluszba még rengeteg recept is volt a fejezetek végén.
      Ha esetleg azt sem olvastad még akkor ajánlom azt is. :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a leírása alapján, én is szeretem az ilyen "új életet kezdek egy idegen városban" témájú könyveket! :D Jaj, nagyon el vagyok maradva az olvasnivalókkal. :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanában sajnos nekem is kevesebb időm van olvasni, de arra törekszem, hogy azért napi pár oldal beleférjen :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszetős, tényleg olyan, mint a London-os. Ha nem írod le, hogy egy magyar Írónő a szerző, eskü nem gondoltam volna! :D

    Feliratkoztam rendszeres olvasónak! Tetszik a blogod! :)

    VálaszTörlés