2013. május 24., péntek

Sally&Caviar&Glitter

Névnapomra leptek meg ezzel a szép Sally Hansen lakkal. Hihetetlenül örülök neki, amióta kaphatók kis hazánkban azóta szemezek velük. De most már tulajdonos vagyok.
Nekem minden szempontból bejön ez a lakk. Szín, állag, ecset, tartósság. Tőlem megkapja a csillagos ötöst!


Régóta szerettem volna kipróbálni a kaviár manikűrt, most elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzam vele. Természetesen nekem nem úgy sikerült, ahogy azt előre elterveztem.
3féle kis gyöngyöt kevertem össze, ezeket próbáltam meg felimádkozni a körmeimre.
Elsőre nem lett valami jó, nem mintha másodszorra az lett volna, na mindegy.
Az első próbálkozás után szépen lekentem őket fedőlakkal. Száradás után vettem csak észre, hogy lejött a gyöngyökről a színűk, ezüstös maradt mindegyik,gyorsan le is szedegettem őket.
Második próba után már nem használtam fedő lakkot, csak jó erősen belenyomkodtam a gyöngyöket a frissen felkent lakkba. Így mentem pár kört a lakásban, egy-két szem már akkor megadta magát. Reggelre is jó pár lepotyogott. Nem igazán sikerült kiviteleznem ezt a kaviár témát.
Lehet nem próbálkozom  újra, elég sokat bénáztam vele.:) És 2napig az apró gyöngyöket porszívóztam, több volt a padlón mint a körmeim:D


Szintén névnapi meglepi volt ez a H&M lakk, gondoltam kipróbálom ezzel a csilli-villis csodával is a Sally lakkot.



Ti, próbáltátok már valamelyik Sally Hansen lakkot? Mi a véleményetek?

12 megjegyzés:

  1. uhhhh pont ezt a pink lakkot fogtam meg ma, hogy miért is nem vettem meg?! :D
    nagyon szép a színe, nekem második variáció tetszik jobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig utólag bánkódom. :)
      Köszi, nekem is az tetszik jobban:D

      Törlés
  2. A kaviár körmök nekem is nagyon tetszenek, de érzem, hogy nem lenne türelmem kivitelezni. :D Csodás színe van ennek a Sally Hansen lakknak, már én is szemezgetek velük egy ideje. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vége felé már nekem is elfogyott a türelmem, nem hinném ,hogy még egyszer megpróbálkozom vele:DD
      Annyira szépek ezek a lakkok, kár, hogy ilyen húzós az áruk, pár szín még nagyon tetszik! :)

      Törlés
  3. Múlt héten én is kipróbáltam a kaviármódszert, csak egyszerűen rászórtam a gyöngyöket és vártam, hogy megszáradjon és rajtamaradtak, persze nem sokáig. Másnapra már a fele, aztán lekapartam. Nagyon látványos, csak sajnos nem tartós. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban nagyon mutatósak, lehet van rá valami módszer amivel tartósabbá lehetne tenni. :)

      Törlés